Ahol szeretik a hétfőt

A jövő munkahelye

Kik változtatják meg a munka világát? - World of Work MoonShot 2017

2017. augusztus 30. - A jövő munkahelye

Ki akar ma már 8-4-ig dolgozni? Törzsidőt írni, nemszeretem feladatokkal, szűk mozgástérrel dolgozni? Egyre inkább úgy tűnik, hogy senki. Ez derült ki legalábbis a hétvégi, World of Work Moonshot versenyen, ahova a legkülönbözőbb korú és foglalkozású emberek jöttek el, hogy alapjaiban forgassák fel a munka világát. Erre 24 órájuk volt.

21122413_1544416112290816_2647399772705506660_o.jpg

Péntek dél van, őrült meleg. A versenyzők azonban jóval a kezdés előtt már ott toporognak a Microsoft Magyarország előterében. Különböző korú és foglalkozású emberek, akikben egy a közös: ötletelni jöttek arról, hogy ők, hogyan változtatnák meg a munka világát. Versenyező csak az lehetett, aki beküldött erre a kérdésre egy ötletet. Jakus Vivien projektvezető segítségével mindenki gyorsan csatarendbe áll: húznak egy színt, és a random összeálló csapatok már egymással ismerkednek.

A paletta széles: van itt tanár, egyetemista, freelancer, blogger, újságíró, programozó, coach, hr-es, szervezetfejlesztő, egyéni vállalkozó, könyvelő, jövő kutató és jogász is. A csapatoknak csak néhány órájuk van arra, hogy a mentorok vezetésével egy jövőbe mutató ötletet találjanak, azt kidolgozzák, és prezentálják a zsűrinek. Az első este a 14 csapatból csak 8 marad, a zsűri záporozó kérdéseivel nehéz felvenni a versenyt. De mindenki lelkes, fűti a tettvágy és az alkotás láza, és a zsűriben lévő partnercégek vezetői is érzik, hogy végre megmozdult valami. Az egyik zsűritag, Pottok Judit szakmai blogján ír azokról az újító ötletekről, amelyeket ő is beküldött a World of Work Moonshot versenyre.


ka_8895.jpg

A továbbjutókra újabb közös munka vár. Két csapatot összeolvasztott a zsűri, hogy együtt dolgozzanak tovább egy ötleten, ők először egymással ismerkednek. Van, aki a családjához siet, a többiek a silent discoba. A Graphisoft parkban ugyanis a Microsoft mellett az SAP és a AIT Budapest is kitárta a kapuit, hogy helyet adjon a versenynek és a csapatoknak. Az éjszaka nem is olyan hosszú, főleg azoknak, akik a hajnali jógán követik az egyik mentor, a 30-as nyugdíjas blogger, Takács Szabolcs utasításait. Hát igen, a kép szerint megérte felkelni...

21146234_10154369490559058_153899198_o.jpg

A nyugalmas percek után megint zsúfolt órák jönnek: Uzsák Éva Virág, az Aon Hewitt PR és Innováció vezetője, a verseny egyik ötletgazdája és lelke összehívja a csapatokat, akik új mentort kapnak, hogy azok friss szemmel, más szemszögből segítsék a munkájukat. Még nincs dél, amikor a Videosquare jóvoltából megkezdődik az élő közvetítés az Aon Hewitt Magyarország közösségi oldalán.

A dobpergés most elmarad, jöjjenek a nyertes ötletek! A verseny győztese, a Know House projekt lett. Az ötlet alapját az adta, hogy a csapat tagjai szerint az oktatási rendszer lassan, és elavultan reagál a munkaerőpiaci igényekre, noha folyamatosan új, és új szakmák jönnek létre. A másik cél, hogy növelje az egyén felelősségvállalását saját fejlődése iránt. Ezért az ötletgazda csapat azt vállalja: összehozza az embereket bármely generációból az online és valós térben is, ahol a tudásukkal fizetnek. Aki tanít, tanulhat is. Így ismerheti meg a barkácsolás alapjait egy kitűnő fiatal programozó, aki majd saját ismereteit adja át egy másik tanulni vágyó embernek. Középtávon építenének a folyamatosan fejlődő technológiákra, illetve szeretnék idővel bevonni az államot és az oktatási rendszert is, hogy ez a tudástér országos hálózattá fejlődhessen, és forradalmasítsa a tanulás módját.

ka_9966.JPG

A két elődöntős csapatból összevont, és végül a második helyen végzett Atomic Work koncepciójának alapjául az szolgált, hogy a csapattagok szerint ma alacsony az elkötelezettség és magas a fluktuáció a nagyvállalatoknál. Sokan nem találják a helyüket a munkaerőpiacon és szívesen kipróbálnák magukat másik munkakörökben, de ezt csak úgy tehetik meg, ha munkahelyet váltanak. Az emberek gyakran nem azt csinálják, amihez a legjobban értenek, bebetonozódnak egyes pozíciókba, amit valójában nem is szeretnek. Legtöbbször a fizetés sem érték, hanem munkaidő alapú. A csapat ezekre a problémákra próbált megoldást hozni egy új rendszer kidolgozásával.

atomic_work_1.jpg

Az Atomic Work részeire bontja a vállalaton belüli feladatokat azáltal, hogy az elvégzésükhöz szükséges kompetenciákat, képességeket rendel, és a munkavállalókhoz is listázza a készségeiket. A rendszer a kettőt párosítja össze, így mindenki változatos típusú feladatokra jelentkezhet motivációjától, érdeklődésétől függően a képességeinek megfelelően. A koncepció bevezetésével alapjában véve felrobban a mai kötött szervezeti struktúra, megszűnnek a silók és a klasszikus értelembe vett pozíciók. Az új kollégák felvétele a rendelkezésre álló készségeik alapján történik, így a pályakezdőknek is lehetőségük van egy cégen belül megtalálni a saját útjukat. A rendszer olyan algoritmusokkal fog működni, amely gondoskodik arról, hogy minden feladat kiosztásra kerüljön és jelzi azt, hogy milyen kompetenciákból van hiány a vállalatnál.

ka_9851_mozaik.jpg

Hatékony és örömteli foglalkoztatási jogviszony, amely 2020.02.02-től mindenkinek alanyi jogon jár majd. Ezt ígéri legalábbis a különdíjas Mozaik Ökoszisztémát megálmodó csoport, akik szerint mindenki az adókártyájának igénylésével együtt jogosulttá válik egy olyan foglalkoztatási jogviszonyra, amely felülírja a jelenlegi munkavállalási és egyéni vállalkozói struktúrát. Az elképzelés szerint a jelenlegi munkakörök modulokra/projektekre, azaz mozaikokra lennének felosztva, így a jövőben már nem a klasszikus 9-5-ig munkakörökre pályázhatnánk, hanem részfeladatokra és kisebb-nagyobb projektekre. Így lenne megvalósítható az, hogy valaki egyszerre lehessen webgrafikus 6 órában, cukrász 2 órában és esetleg ügyvezető további 3 órában egy nap. Vagy épp kismamaként csupán 2-4 órás feladatokat lásson el. A Mozaik Ökoszisztéma megálmodói szerint ez a rendszer nem csupán kifehérítené a gazdaságot, de motivált dolgozókat és valóban hatékony munkavégzést eredményezne.

Több döntős ötletre tűntek fogékonynak a zsűriben helyet foglaló nagyvállalatok HR és kommunikációs vezetői. Ilyen volt például a Digitális pszichoprofil ötlet, amely egy olyan komplex megoldás, ami kérdőív, hangelemzés, kamerás érzelemfelismerés alapján, mesterséges intelligencia segítségével elemzi és azonnali visszajelzést ad a vezetőknek a csapatuk érzelmi állapotáról.

A versenyt életre hívó cég vezetője szerint a kísérletezés volt az elsődleges cél, hogy sok jó ember egy helyen gondolkozzon olyan problémákon, amit a szilícium völgy nagy gondolkodói sem tudnak megoldani. - Nem egy újabb startup versenyt akartunk, hanem olyan gondolkodókat összehozni egy terembe, akik hatást szeretnének elérni és változást. És fantasztikus látni, hogy sikerült – mondta Veres Rita, az Aon Hewitt Magyarország cégvezetője. A három nyertes ötletet a nagyközönség is viszont láthatja október 26-án, a jövő munkahelyeiről szóló HR Festen.

- Inspiráció és közösségi szellem jellemezte a 24 órás versenyt, ahol a sokszínűség, hogy mindenki máshonnan jött, nagy előnyére vált a csapatoknak. Szerintem jó olyan kezdeményezésekbe belevágni, ami túlmutat a cégeken és a közösségeken. Több olyan ötletet is hallottunk a versenyen, amelyet szívesen megvalósítunk majd a Budapest Banknál - mondta Kelevéz Viktória, a bank szenior emberi erőforrás menedzsere. Mészáros Mariann, az IT Services Hungary ügyvezető-és HR igazgatója szerint nem csak a díjazottak között vannak olyan ötletek, amelyeket be tudnak építeni a cég életébe.  - Nagyon tetszettek azok a megoldások, amelyek a mindennapi létünket és állapotunkat mérik fel. A verseny olyan témát feszeget, amelyek évek óta a HR szakmában is napirenden vannak, és most konkrét ötletek jöttek erre - mondta. 

ka_9579.jpg

- A 24 órás Aon Moonshot verseny leginkább a saját gondolataimban adott inspirációt: elgondolkodtatott, hogy mire érdemes fókuszálni, és mire nem. Sok ismerős arcot láttam a résztvevők között, ami nekem azt jelenti, hogy van egy fixnek mondható közösség, aminek ötleteire, javaslataira inspiráló megközelítésére újra és újra számítani lehet – mondta Friedl Zsuzsanna, a Magyar Telekom humán erőforrás vezérigazgató-helyettese. Varga Zsigmond, az SAP üzletfejlesztési vezetője szerint az az energia szint, amivel a résztvevők belevetették magukat a feladatokba, nagyon hiányzik a munkahelyekről. - A Digitális pszichoprofil ötlet nagyon tetszett, mert a nagyvállalatoknál, ahol mátrix szerűen dolgoznak az emberek, fontos látni, hogy hogyan érzik magukat a munkavállalók akkor is, ha fizikailag esetleg nem találkoznak egymással. Szerintem ez nálunk is könnyen apró pénzre váltható - mondta. Verő Barbara, a Nestlé Hungária HR igazatója szerint érzékenyek voltak a versenyzők a problémára, és nagyon jól fogták meg azt. Az, hogy különböző kompetenciájú emberek kerültek a csapatba, nagyon jót tett a versenynek – mondta.

Érdekel, hogy egyes előrejelzések alapján látva azt, hogy milyen készségekre lesz szükség akár 5 év múlva a munka világában, hogyan tudjuk már most ezekre elkezdeni a felkészülést. A Moonshot versenyt például egy kiváló felkészülési formának tartom – mondta Szentpétery Boglárka, a Microsoft Magyarország HR vezetője. A zsűriben helyet foglalt még Andor László, a Budapesti Corvinus Egyetem tanszékvezető docense, Pottok Judit, az Eon vezető HR partnere, Gásper Ferenc, a McDonald’s HR igazgatója, Tóth Gergely, a HR Fest alapítója, Horváth Ádám, a Centrál European Startup Award képviseletében, Sümegi Zsuzsanna, az IT Services Hungary kommunikációs igazgatója, Szelcki Zsolt global HR expert, Frankó Csuba Dea, a Spark Institute at IBS vezetője és Bálint Viktor, BnL BnL Growth Partners managing partnere.

21055950_1545289372203490_8978538848798378438_o.jpg

A bejegyzés trackback címe:

http://ajovomunkahelye.blog.hu/api/trackback/id/tr9412785950

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Medgar 2017.08.31. 10:00:51

Tehát akkor megyek orvoshoz, ha van kedve dolgozni?

odamondó 2017.08.31. 10:36:47

@Medgar: ez ilyen blabla volt. Egymást hátba lehet veregetni a végén és mindenki úgy megy haza, hogy hú most mekkorát brainstormingoltunk.

Buchhalter 2017.08.31. 10:50:59

Ennyi rizsa a semmiről!Ez igen!Ehhez tényleg kell pár diploma! Az IT Service Hungaryt meg hagyjuk. Dokumentált képek vannak róla ,hogy munkaidőben az irodai semmit csinálok tucat számra lebzselnek órákon keresztül a helyi pázsiton kávé és persze cigivel a kézben.Ha ezt valaki fizeti annak egészségére.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2017.08.31. 11:00:54

@Buchhalter: ha savanyú a szőlő, lehet ám oda menni dolgozni.

Buchhalter 2017.08.31. 11:14:11

@onlajnok: vártam az első elmés beszólót.Nem savanyú a szőlő és nem légből kapott az állításom.Le is fényképeztem őket.Nem vágyom közéjük. Többüket ismerem és nem is tagadják a fentebb leírtakat.nekik így jó .Bekerülni meg nagy csók kell. Neked is savanyú az élet?

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2017.08.31. 11:24:30

@Buchhalter: Hát most erre mit mondjak. Kicsit vicces volt a beszólásod, nem te fizeted őket, akkor meg mit fáj a dolog. De annyira te lehetsz leterhelve, ha ráérsz őket figyelgetni, meg fényképezgetni. És nem kell semmilyen csók bekerülni :).

ogli dzsí 2017.08.31. 11:25:36

kb. eddig se érdekelte a tőkést ki mikor AKAR, KÍVÁN, MÉLTÓZTATIK dolgozni.

Annyit én is tapasztalok, hogy a nagyvárosokban az irodai melósok egy részét - ügyfélszolga, könyvelő etc. - ált. a munkaidő egy részében hazaengedik, de ha visszagondolok 20 éve is volt már ilyen.

küllönben ez sem azért van h neked jó legyen hanem hogy a cég spóroljon az irodabérleten

Mr. Waszabi 2017.08.31. 11:43:55

Gondolom, az ilyen ötletelők közül senki nem szeretne ügyintéző lenni, vagy call centeres, vagy bolti eladó, vagy építő munkás, vagy tanácsadó, esetleg vasutas vagy katona, rendőr, mentős, orvos, ápoló ésatöbbi. Merthogy van egy csomó terület, ahol muszáj kötött időtartamban dolgozni. Leginkább az együttműködés matt, például, hogy amikor az ügyfelek vagy a partnerek jelentkeznek, akkor kell velük foglalkozni.
Nyilván, ma mindenki appfejlesztő akar lenni, kötetlen munkaidőben.

Sir Galahad 2017.08.31. 11:49:11

Ezek se találkoztak még soha az életben rendes fizikai munkát végző emberrel, mondjuk egy kőművessel. Most komolyan: ilyen hülyeségekre is van pénz?

Lalikiraly 2017.08.31. 11:50:25

Oké, hogy sokan változtatnának. Rengeteg munka már nettóba nem követelné meg, hogy az irodista egyáltalán bemenjen.

Másrészt, egy kétkezi melóst is kérdezzenek már meg ...

Buchhalter 2017.08.31. 11:51:45

@onlajnok: gondolom bent vagy náluk ha ennyire véded őket.De kell a csók scak tudom mert egy-két ismerős ott dolgozgat.Különben egy másik cégnél voltam interjún ,így szúrtam ki őket.Na és tudod mit ,foglalkoz magaddal, kicsit nagyon ráérsz piszkálódni a nagy semmin.

Fodor Balázs 2017.08.31. 11:52:11

Hogy ezeket már hányan és hányszor kitalálták...

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2017.08.31. 11:54:06

@Buchhalter: ja ok,ha te mondod, akkor biztos kell. Tudod mit, kimegyek kicsit napozni a pázsitra, mert megtehetem. A saját tanácsod meg te is megfogadhatnád.

bontottcsirke 2017.08.31. 12:02:52

sajnos én is kényszermunkatelepen vagyok. Fröcsögő szarvasi, hülye kollégák, mancika-puncika, lányom vejének az apja, fél kilencig pofázás, semmittevés, színészkedés, egymás zsebében kotorászás, kontraszelekció, tanult tehetetlenség,

Ha a mostani nettómat kafetéria nélkül odaadnák és otthon kéne maradnom még azzal együtt is beljebb lennék, hogy a fizetésem a vicc kategóriához kezd hasonlítani.

A nép fia 2017.08.31. 12:11:21

Egy bajom van.
Ezek az ötletelők olyan messze állnak világlátásban a realitástól, hogy fájdalmas.

"tanár, egyetemista, freelancer, blogger, újságíró, programozó, coach, hr-es, szervezetfejlesztő, egyéni vállalkozó, könyvelő, jövő kutató és jogász"

Értem, meg akarják reformálni a munkát. A teheneket ki fogja kiganézni? És mikor? Mit mondok Józsi bácsinak: ne kelljen fel fél 5-kor, mert minek? Nem úgy van az...

Vagy a pék? A hentes? Az ő munkájuk hogyan lesz megreformálva? Ha ők nem kelnek fel hajnalban dolgozni, akkor ezek a kamu munkás ál-értelmiségiek nem fognak enni.

Mondd egy kombájnos aratónak, hogy megreformálod a munkáját... te okos vagy, blogger vagy... (bocs, nem a blogírónak mondom konkrétan) majd én megmondom, mert újságíró vagyok. Ja, akkor az újságodat ki fogja kivinni, ha megreformálod a postás munkaidejét?

Egy coach? Egy HR-es? Bocs már, de találkoztam már olyan HR-essel, hogy a legalapvetőbb munkavégzési folyamatokról sem volt elképzelése. Ő akarja megreformálni egy raktáros munkáját? Még életében raktárat nem látott belülről.

Szóval a munkahelyek megreformálása is csak úri huncutság lesz, hogy ugyan annyi pénzért még kevesebbet és még kényelmesebben lehessen dolgozni. De a valódi, s többnyire fizikai munkavégzést - amiről láthatóan elképzelésük sincs - nem így kell "megreformálni".

ogli dzsí 2017.08.31. 12:14:42

2 dolog tartja vissza a munkáltatókat a hóm ofisztól

1 munkahelyi, ipari titkok kiszivárgása
félelem h a munkafegyelem nem tartható távmunkában

ettől függettlenül a support, back office, it, könyvelés és ilyen helyeken van home office de nem a junior pozikban és nem azoknak a munkatársaknak akik arról ismertek hogy lófaszt se csinálnak

ogli dzsí 2017.08.31. 12:17:10

@A nép fia: fizikai munka fizikai munka marad, de nyilván nem róluk szólt a konferencia

aki viszont megteheti annak sok előnye van, közlekedési időt megspórolod, cég i spórolhat az irodán stb.

Bicepsz Elek 2017.08.31. 12:21:48

Ki akar este, delutan, hetvegen dolgozni anikor a tobbiek szorakoznak, buliinak, pihennek stb?

a távoli rokon 2017.08.31. 13:19:46

én úgy vagyok vele, hogy simán rárepülök mondjuk egy 23-17 ig tartó melóra havonta egyszer kétszer. Az a hat-hétszázezer forint plusz azért nekem is pénz.

hardcoder 2017.08.31. 14:46:51

Ha már így meg lettem szólítva (a nyertes csapatban voltam), megosztok egy pár gondolatom:
A MoonShot versenyen szereplő ötletek víziók, elképzelések, arra az esetre, amikor a jövőben sok munkát robotok végeznek.
Az embereknek igényük lesz arra, hogy képezzék magukat, a megszerzett tudásukat továbbadják.

Tudom, mi a valóság.Pesterzsébeten laktam, voltam katona, dolgoztam gyárban, nyomdában, évekig fél ötkor keltem.
De mindenki szeretne egy olyan világot, amiben boldog, ehhez az kell, hogy mások boldogok legyenek.

Rengeteg KnowHouse ötlethez hasonló volt már. Az ötlet kidolgozása még a kezdeti fázisban van.
Remélem, hogy sikerül.
Itt a weboldala: knowhouse.hu

Who111 2017.08.31. 14:52:26

Szerintem ezek úgy gondolják (vagy csak én sejtem úgy), hogy egy nagy büdös kénköves szerveren pörög egy lista, hogy milyen melók vannak? Valakinek ki kell húzni a fogát, egy másiknak generátort kell cserélni a kocsijában, a harmadiknak meg meg kell csinálni egy közjegyzői okiratot. Ezt böngészik a júzerek, illetve be van állítva valami hírlevél nekik, ami jelez. Előzetes regisztrációban meg vannak adva mindenki kompetenciái. Így csak olyan feladatot tud elvállalni, amire jogosult. (Kőműves nem végezhet agyműtétet.) Ami meló régen van benne a rendszerben annak nőni fog az értéke, egyszer csak elvállalja valaki. Ha valami sürgősen kell, akkor eleve magas árral teszik fel... Én valahogy így csinálnám. Meg persze értékelni is lehetne.

Hujber Tünde · http://7veszteseg.blog.hu 2017.08.31. 15:32:23

Ahogy látom, az egyik csapat feltalálta az iskolát, a másik meg a képzettségi mátrixot. A harmadik meg 2 órában akar cukrászkodni, és mellette még további 9 órában weddizájner meg vezető lenne, vagyis napi 11 órát dolgoztatná az embert. Kösz nem.

Aminek lenne értelme: az általános munkaórát napi 8-ról leszállítani minimum napi 6-ra, de inkább 4-re. Nem részmunkaidőként, hanem ez lenne a NORMÁL munkaidő. Több embert lehetne foglalkoztatni, ellenben az emberek kipihentebbek lennének. Na ez felbolygatná a munka világát.

ogli dzsí 2017.08.31. 15:34:36

@Hujber Tünde: Hát az nagyon jó lenne, szívesen megszabadulnék fizum felétől vagy harmadától valaki más érdekében.

ja nem

Kivlov 2017.08.31. 15:37:22

Egyébként meg ez nem akarás kérdése.
Ahol úgy kell dolgozni, ott úgy kell. Akinek meg nem tetszik, az keressen más helyet.

gigabursch 2017.08.31. 15:45:15

S termelni, buszt vezetni, oktatni, gyógyítani ki fog?

A baromi okos kócsok, meg háerpicsák???

ogli dzsí 2017.08.31. 15:54:12

@Kivlov: Gondolom rról szól a poszt, hogy most azért lehet egyáltalán szó arról h mit akar a munkásember, mert HIÁNY van.

A hómofiszra meg ilyen úri huncutságokra ott van a legnagyobb esély, ahol a legnagyobb a szektoriális munkaerőhiány. Ezek az informatikusok, nyilván. Őket nehezebb megszerezni és megtartani a cégeknek, ennyi.

Napi ingyen gyümi, reggeli, kávé, konditerem, playstation, safe-space, rokkantVÉCÉ van-e a ti munkahelyeteken? Mert nekünk ilyenekkel is kedveskednek, Magyarországon, 2017ben, bebebeeeeee!

ha még az idiótákat is kibasznák a melóhelyről be is járnék

Kivlov 2017.08.31. 16:06:20

@ogli dzsí:
és ennek mi köze ahhoz, amit írtam?
Ez nem egy munkavállaló által eldöntendő kérdés, hogy "akar-e 8-16ig dolgozni?"
Ahol így kell, ott így kell. Ahol mást is megenged a MUNKÁLTATÓ, ott megengedte. Az alapdöntés az övé, nem a munkavállalóé.

Hujber Tünde · http://7veszteseg.blog.hu 2017.08.31. 16:22:44

@ogli dzsí: Látom, azon a szipiszupi helyen, ahol dolgozol, értő olvasásra nem telik. :) Azt írtam, a 6 v. 4 óra lenne a NORMÁL munkaidő. Ennélfogva NORMÁL bér járna érte, annyi mint ma a 8 órás munkáért. Nyilván csak így lenne értelme általánosan levinni a munkaidőt. Na EZ tényleg felbolygatná a munka világát.

Egyébként előbb-utóbb meg is kell lépni világszinten, mert az automatizálással egyre több munkahely szűnik meg, az emberfelesleggel meg kell kezdeni valamit, különben lesz itt fogaknak csikorgatása, és nem csak Magyarországon.

ogli dzsí 2017.08.31. 16:30:11

@Hujber Tünde: tehát te azt gondolog hogy amikor MUNKAERŐ TÖBBLET lesz, akkor annak az lesz az eredménye hogy csökkentik a munkaidőt hogy mindenki dolgozhasson?

'Egyébként előbb-utóbb meg is kell lépni világszinten, mert az automatizálással egyre több munkahely szűnik meg'

Ez egy ordas baromság, amit a kb. a gőzgép megjelenése óta pletykálnak. Éppen ellenkezőleg, még több munkahely fog keletkezni a technikai fejlődés miatt, eddig MINDIG EZ TÖRTÉNT A TÖRTÉNELEMBEN!

Hujber Tünde · http://7veszteseg.blog.hu 2017.08.31. 17:06:14

@ogli dzsí: Csak éppen nem mindenki lesz alkalmas arra a még több munkahelyre. Másrészt, azért mert valami a múltban így volt, az nem garantálja, hogy a jövőben is így lesz. Harmadrészt, a múltban eddig nem növekedett olyan döbbenetes mértékben az emberiség lélekszáma, mint most. Negyedszer, már most sincs elég munka tömegek részére, mi lesz később? Nem mindenki lehet ám szoftverfejlesztő.... van, aki írni-olvasni is alig tud, és az ő számuk is nő. Mindig van olyan réteg, nem is vékony réteg, aki egyszerűen LUSTA tanulni, akármit is csinálsz vele. Velük mit csinálsz? Falhoz állítod és lelövöd? Márpedig ezek az emberek is enni akarnak. És ha enni akarnak esznek. És onnan vesznek el kaját, ahol találnak, például tőled. Ha szép szóval nem adod, akkor fegyverrel. Kicsit távolabb kellene látni a billentyűzetnél, amivel a kódokat irkálod sok pénzért...
Nem biztos, hogy holnap tör ki a háború a munkáért, élelemért, az Életért, de ha nem holnap, akkor holnapután vagy a jövő héten. De előbb-utóbb kitör. Ezt nem látják a szűklátókörű politikusok és tőkések. Az egyiknek a hatalom a fontos, azért kell minél több alattvaló szülessen, a másiknak a profit, azért dolgoztatja halálra azt a kevés embert, akit még hajlandó felvenni a költségek miatt.

444 2017.08.31. 17:31:50

@hardcoder:
már most is nagyon sok munkát robotok végeznek. csak ha láttál már üzemet belülről, üzletet hátulról, vagy birtokot felülről, akkor tudod, hogy sohasem nem lesz teljes körű automatizálás. hanem szükség lesz melósokra. a hozzád hasonló szabad bölcsészeket el kell tartani. és azért kell a multikat kibaszni, hogy minél kevesebb legyen belőlük. mert azok szponzorálják ezt a sok szart.

444 2017.08.31. 17:38:22

@A nép fia:
ezeknek az embereknek a világképe kizárólag a fogyasztásról szól. és a szabad bölcsészek azt gondolják, hogy a világ a modernizációval olyan lesz, hogy a gépek kizárólag termelnek. és az emberek kizárólag fogyasztanak. de ez nem így. a gépek és az emberekis termelnek és fogyasztanak. ebben az országban a gazdaságot nem lehet a termelésre alapozni, mert az sérti a szegény fővárost. és verik a seggüket, hogy sötét diktatúra van.

hardcoder 2017.08.31. 17:54:30

@444: A Know House ötlet az önkéntes oktatási és önképzési rendszerről szól.
Aki tanulni szeretne, annak oktatni is kell.
Pl: az egyik 'melós' társalgási angolt tanul a 'szabad bölcsésztől' , a 'szabad bölcsész' villanyszerelési ismereteket próbál elsajátítani a másik 'melóstól'.
A rendszerben az oktatást értékelik a felek, kredit pontokat kapnak.
Fontos, hogy új ismereteket szerezzünk meg, reagálva a technikai fejlődésére, a változásokra.

ogli dzsí 2017.08.31. 19:00:57

@Hujber Tünde: mi az hogy már most sincs elég munka?

az életben nem volt ennyi munka

baszki

több ember lesz, persze, eddig is több ember lett, mégis jobban él majdnem mindenki mint 100 éve, még a legszegényebb országokban is

Alick 2017.08.31. 19:29:26

@Medgar: A robot HR-es nem orvoshoz megy majd, hanem a karbantartó robothoz.
Az oroszok is nagyot lépnek majd előre a miniatürizálásban, a csúcsmodellt malenkij robotnak fogják nevezni.
:)