Ahol szeretik a hétfőt

A jövő munkahelye

A jövő munkahelye

Sok kommunikáció és fokozatos visszatérés – ezt szeretnék az SSC-kben dolgozók

Iparági kihívások és válaszok – online meetup sorozat (április 24. – SSC)

2020. június 16. - A jövő munkahelye

meetup-otletek-blog-04_k.jpg

Hogyan tudják a vezetők jól támogatni az irodába való visszatérést? Ezen ötleteltek az SSC szektor HR-esei a Kincentric meetup sorozatán. Milyen kihívásokat hozott a home office a kollégáknak és hogyan tudták az online térben is erősíteni az egymáshoz való kapcsolódást a vezetők? Többek között erről is beszélgetett ügyvezetőnk, Uzsák Éva Virág az SSC szektor HR és cégvezetőivel.

Mészáros Mariann, az IT Services Hungary Kft. HR igazgatója kiemelte, hogy folyamatosan mentális szolgáltatást adnak a kollégáknak és a vezetőknek. Szerinte a járványt követően egy sokkal rugalmasabb időszak jön, ahol továbbra is fontos marad a szociális interakció, illetve a vállalati kultúrának, az összetartozás érzésének erősítése. A munkán kívüli „találkozások” most virtuális kávézások vagy különböző játékok keretében valósulnak meg. A krízismenedzsment kezdetén két fontos szempontot tartottak szem előtt: a business kontinuitást és a munkaerőállomány egészségének megőrzését. Úgy gondolja, hogy a legtöbb vállalatnál a munkahelyek megtartása az elsődleges cél. Bár voltak nehéz döntések, de ezek nélkül nem lehet megúszni ezt az időszakot.

Csucska Péter, a Lexmark Budapest Competence Center ügyvezető igazgatója szerint a gyermekes kollégáknak nem a munka a legnagyobb kihívás, hanem az, hogy a munka mellett megoldják a gyerekek digitális oktatását is. A cégnél egy nap alatt sikerült mindenkit home office-ba küldeniük és működik is ez a munkavégzési forma, sőt a produktivitás sem romlott. Mivel a muszáj az nagy úr - mondta, rövid távon mindenki lényegesen jobban teljesít, mint azt ő maga gondolta. Taktikai intézkedéseik most nem hosszú távra szólnak és azért hozták meg ezeket – például a bérprogram elhalasztását -, hogy a drasztikus lépések elkerülhetők legyenek. Véleménye szerint már a legszkeptikusabb, legkonzervatívabb, „távmunka ellenes” felső- és középvezetők sem mondhatják azt, hogy a home office nem működik, mert bebizonyosodott, hogy tökéletes.

A beszélgetés rövidített változata a járvány hozta változásokról és a meetup szereplőinek jövőről alkotott véleményeiről itt látható:

A beszélgetést követően közös gondolkodásra hívtuk a résztvevőket a be-novative platformján, ahol a következő kérdésre kerestük közösen a megoldásokat:

Hogyan tudják a vezetők jól támogatni az irodába való visszatérést?

Az ötletelés során összesen 36 ötlet érkezett, a legtöbb munkaszervezés és rutinok, tömeges személyre szabás témákban.

Top3 ötlet a résztvevők értékelése alapján:

1. Hatékonysági adatok elemzése az eddigi időszakról, megtartható elemek kiemelése, megosztása a csapatból

2. Working group létszámok átgondolása, 5 főnél nagyobb csapat ne legyen direct riport számban sem

3. Sok kommunikáció és fokozatos visszatérés, közben tanulságot levonni, beépíteni

További információt az ötletek teljes listájáról vagy a beszélgetés hosszabb verzióját a következő e-mail címen kérhet: eszter.pek@kincentric.com

Elindult a Kincentric Globális Munkavállalói Élmény Kutatása! Hogyan változtatta meg a járvány a munkavállalói élményt? Ez áll az idei kutatás fókuszában. Tavaly 43 ország 23 iparágát képviselte az a több mint 1300 HR szakember, akik 23 millió munkavállaló élményébe engedtek betekintést. A felmérésben részt vevőkkel elsőként osztjuk meg az eredmények összefoglalóját. Kérjük, csatlakozz hozzánk! A kitöltési idő: 15 perc. A kutatás linkje: https://msuitelink.com/exresearch2020

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ajovomunkahelye.blog.hu/api/trackback/id/tr6715812670

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása