Ahol szeretik a hétfőt

A jövő munkahelye

Új kihívások, erős csapat, megújuló témák – interjú a leköszönő és az új vezetővel a Kincentric Magyarországnál

2020. szeptember 10. - A jövő munkahelye

img_9163.JPG

Amikor sok év után megfogalmazódik egy vezetőben, hogy új utakat keresne, akkor hozhat meg nyugodt szívvel egy ilyen döntést, ha tudja, hogy jó kezekben hagyja a hajó kormányát. Uzsák Éva Virág majd 15 évvel ezelőtt érkezett a Kincentric jogelődjéhez, ahol fantasztikus karriert futott be. A sikeres szakember most úgy döntött: itt az idő, hogy elbúcsúzzon a cégtől, és új kihívásokat keressen. Köcse Bálintban megbízható és elkötelezett utódot talált, aki újító szemlélettel, nagy lendülettel kezdi meg munkáját.


15 év hosszú idő. Rengeteg szerepben szereztél tapasztalatot a Kincentric-nél, most mégis úgy döntöttél, hogy elhagyod a jól ismert hajót és továbbadod a stafétát Bálintnak. Mi áll a döntés hátterében?

Sokszor meséltem már arról, hogy annak idején, amikor a Hewitt-hoz megérkeztem, erős kérdés volt, hogy vajon meddig maradok – kezdi a visszaemlékezést Uzsák Éva Virág, a Kincentric leköszönő ügyvezetője. Akik ismernek, azok tudják rólam, hogy mindig az újdonság ereje hajt és szüntelenül keresem az izgalmat, a friss ötleteket és járatlan utakat a munkámban. Anno a HR teljesen új terület volt számomra, hiszen az üzletfejlesztés, rendezvények és a kommunikáció világából érkeztem. Akkor is az volt az egészen őszinte válaszom, hogy bármeddig izgalmas lehet, amíg találok új kihívásokat, de azért arra én sem gondoltam, hogy ez 15 évig fog tartani. Az eltelt évek alatt rengeteg fantasztikus embert ismerhettem meg, nagyon sok különböző dologban kipróbálhattam magam, sok tapasztalatot szerezhettem. Évekig voltam üzletfejlesztési vezető, majd innovációs és PR vezető, aztán a magyar csapatot irányítottam és régiós szerepbe is kerültem. Nem volt két egyforma évem és mindegyikben rengeteg új kihívás és tartalom volt mindig, és ezért elképesztően hálás vagyok. Azt gondolom, hogy az elmúlt évek szervezeti és arculati transzformációi, a HR-en túl rengeteg üzleti és vezetői tanulási lehetőséget adtak. Ezzel együtt az utóbbi időben kezdtem azt érezni, hogy már nem „csillog mindig ugyanúgy a szemem”, ahogy magamtól is elvárnám és  kezdtem azt érezni, hogy vannak dolgok a „falakon kívül” is, amelyek mozgatják a fantáziámat. Kipróbálnék még más dolgokat, kicsit más közegben vagy más keretek között. És ez találkozott azzal, hogy a végére értünk a transzformáció legintenzívebb szakaszának, és vannak olyan tehetségek a csapatban, akik elég érettek a vezetői szerepekre.

Nem könnyű egy ilyen döntést meghozni, főleg érzelmileg nem. Én nagyon kötődőm a csapathoz, ahogy a legtöbb alumnink hosszú évek után is, amire nagyon büszkék vagyunk. De éreztem, hogy vannak napok, amikor már nincs teljesen itt a szívem. Nehéz ezt egy vezetőnek felismerni, elfogadni talán még nehezebb. Nagyon sokat segített, hogy tudtam, hogy van olyan, akinek tovább lehet adni a „kormányt”. Bálint, az utódom, nem csak fantasztikus ember és tehetség, de elképesztő az elkötelezettsége a csapat és az ügyfeleink felé is. Hihetetlen jó szemlélettel is rendelkezik. Új energiát és meglátásokat tud behozni a szervezetbe, és az új szerepben egy újfajta növekedési pályára tudja állítani a vállalatot.

Bálint, te már nyolc éve vagy a Kincentric csapat tagja. A legtöbben a Legjobb Munkahelyek Program során találkoztak veled.

Az egyetem után jöttem a Kincentric elődjéhez, vagyis 2012-ben, 8 évvel ezelőtt kezdődött a közös történetem a vállalattal – válaszol Köcse Bálint, a Kincentric új vezetője. Akkor konkrét elképzelés híján csak annyit tudtam biztosan, hogy egy tanácsadó cégnél szeretnék dolgozni, ahol több ügyfelem lehet, így egyszerre többféle szervezet nézőpontját is megismerhetem. A HR terület egyébként is nagyon izgalmas, mert szükség van hozzá egy kis humán és egy kis reál beállítottságra is, ami igazán szerencsés együttállás az esetemben, mivel úgy gondolom, hogy én a kettő mixe vagyok. Nagyon sokat köszönhetek a Kincentric-nek, az itt lévő csapatnak. Amikor felvettek a céghez, akkor Virág volt az első vezetőm, a mentorom és hamar megéreztem, hogy jó helyre kerültem, így gyorsan elkötelezett csapattaggá váltam. Számtalan dolgot sajátítottam el tőle főként szemléletmód és hozzáállás vonatkozásában. Ilyen volt a megoldásorientáltság, a koncepcióalkotó képesség, a kreativitás – utóbbiban sokat fejlődtem a kezdetekben. Azt gondolom, hogy Virágnál jobb helyről ezeket nem is kaphattam volna meg egy csomagban.

A Kincentric-nél töltött idő alatt lehetőségem volt szinte minden típusú projektben részt venni. Legyen szó munkavállalói elkötelezettségről vagy márkaépítésről. Tanácsadóként a kezdetektől bekerültem a mélyvízbe, ami jó hatással volt a teljesítményemre és rövid idő alatt elég nagy lépésekben haladtam előre. Elkötelezettség mérési és fejlesztési projektekben nem csak itthon, de komplex globális projektekben is lehetőségem volt meghatározó szerepet betölteni, és globális ügyfelekkel dolgozni. Az évek során ez is jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a magyarországi csapaton kívüli, a Kincentric globális világában is sok kapcsolatot építettem.

Hol szereztél nemzetközi tapasztalatokat?

Még alig érkeztem meg a céghez, amikor a cégvezető megkérdezte tőlem, hogy dolgoznék-e egy projekten a Közel-Keleten, Dubai-ban, illetve Szaúd-Arábiában. Persze, hogy volt kedvem! Ráadásul egy átfogó emberi erőforrás stratégiát kellett kidolgoznunk. Nagyon érdekes volt egy teljesen más földrajzi környezetben, munkakultúrában megtapasztalni, hogy miként adaptálhatóak a módszereink.

Ha jól tudom, ma is rendszeresen dolgozol a Kincentric nemzetközi csapatában.

Igen. Jó kapcsolatokat alakítottam ki a régióban, illetve globálisan a Kincentric-ben, és van egy határozott hitvallásom azzal kapcsolatban is, hogy mi, mint Kincentric, mit is szeretnénk csinálni, mivel foglalkozunk, és ezt az egész globális nézőpontot hogyan tudjuk a mindennapok részévé tenni. Három éve pedig már mentori szerepeket is ellátok a globális szervezetben.

Korábban említetted a Legjobb Munkahelyek Programot, amelynek 2015-ben és 2016-ban is én voltam a programvezetője. Itt leginkább arra fókuszáltam, hogy Magyarországon a globális módszertanunkat implementálva minél magasabb minőségben, naprakészen és rugalmasan teljesítsük az ügyfelek elvárásait. Ezt a szerepet nagyon szerettem, részben azért, mert a hazai csapaton belül a Legjobb Munkahelyek Program vezetése az egyik legmagasabb presztízsű és a piac oldaláról is elismert pozíció, másrészt mert ez a tapasztalat ébresztette fel bennem először azt a motivációt, hogy egyszer akár a hazai csapat vezetésével is értéket teremtsek.

2018 óta a hazai vezetői csapat tagja vagyok, átfogóan felelek a projektjeink kivitelezéséért, a globális módszertanok implementálásáért. Virággal néhány hónapja kezdtünk beszélgetni a hosszabb távú lehetőségekről, bár akkor még nem kötöttük egy konkrét időponthoz mindezt. Most viszont eljött az ideje, hogy az első számú vezető szerepében szerepben is kipróbáljam magam. Nagy felelősséget érzek a csapat felé és elkötelezett vagyok a Kincentric víziója és stratégiája iránt.

Az átalakulással pedig mostantól még erősebben integrálódva a Közép-Kelet és Dél-Európai csapatokkal fogunk együtt dolgozni azon, hogy minél hatékonyabb és jobb ügyfélkapcsolatokat tudjunk kiépíteni, és segítsünk a partnereinknek kiaknázni a bennük lévő üzleti potenciált az elkötelezett szervezeteken keresztül.

Régóta dolgoztok együtt. Milyen közös meghatározó pillanataitok vannak?

Több ilyen meghatározó pillanat is volt – folytatja Köcse Bálint. Az első években rengeteget jelentettek nekem a közös kávézások Virággal. Ezek során megtanított rá, hogyan érdemes valamit szemlélni, vagy hogyan lehet egy másik nézőpontot felvenni egy adott helyzetben. A beszélgetéseink sokat adtak nekem és nagyon meglepett az a fajta összetettség, amit Viri mutatott. Ő ugyanis egyik meetingről a másikra szaladt, számos ügyféllel egyeztetett egyszerre, mégis volt arra energiája, hogy a magvas gondolatokat átadja nekem. Ezek számomra nagyon meghatározó pillanatok voltak.

Egyet mondani nagyon nehéz – neveti el magát Virág. Talán oda nyúlnék vissza, amikor Bálint gyakornokként kezdett nálunk abban a kritikus időszakban, amikor nehezen tudtunk biztosat ígérni jövőbeni pozíciók tekintetében. Sok fiatal ilyenkor inkább a kiszámítható, biztos lehetőségeket keresi, de Bálintban már akkor is azt láttam inkább, hogy tudja mit akar, és nem bánja, ha az oda vezető út nem feltétlen egyszerű és sok munkával van kikövezve. Az első hónapoktól kezdve elkötelezte magát a csapat és a küldetésünk iránt és megmutatta, hogy teljes szívvel a cég mellett áll. A Kincentric egy különleges csapat, ahol fontos a lojalitás és a bizalom egymás felé. Itt tényleg mindenkinek a szíve van abban, amit csinálunk. Bálint stabil pont, akinek az elmúlt évek alatt egy pillanatig nem ingott meg az elhatározása abban, hogy ehhez a csapathoz akar tartozni, és ezért hajlandó folyamatosan fejlődni és változni. Ez egyébként végig jellemezte a hozzáállását, akármilyen kihívás elé állítottuk.

Nekem azok a meghatározó pillanataim Bálinttal, amikor azt láttam rajta, hogy kétszáz százalék elkötelezettsége van egyrészt a szervezeti értékek, az ügyfelek és a csapat felé, másrészt afelé, amit szakmailag képviselünk. Hozzám hasonlóan azt keresi, hogy amit csinálunk annak hatása és értéke legyen. Közel állunk egymáshoz, megbízunk egymásban, és ennek fontos része volt mindig a kölcsönös figyelem is. Sok olyan pillanatot is őrzök magamban, amikor ő aggódott értem, vagy éppen „szólt rám”, hogy most már ideje lenne pihenni kicsit. Azért szeretek ezekre a pillanatokra visszagondolni, mert megerősítenek benne, hogy Bálint a legmegfelelőbb ember arra, hogy átvegye a szerepet a magyar csapat vezetőjeként.

Ennyi évet egy helyen eltölteni, majd utána nekirugaszkodni az új kihívásoknak nem egyszerű feladat. Van már terved a következő lépésre, Virág?

Mindig is inkább „szerelemként” tekintettem a cégre, sem mint munkahelyre, és 15 év után természetes, hogy ha az ember meg is hozott egy döntést, nehéz elengedni egy ilyen fantasztikus csapatot. Egy „élet fejezet” lezárása és az új megnyitása különleges pillanat, ami megérdemli, hogy időt adjunk neki

Konkrét terveim még nincsenek a folytatásra. Sok minden foglalkoztat. Egy kicsit talán pihenni is fogok. Szeretném megkeresni azokat a kapcsolódási lehetőségeket, ahol a legjobban tudom kamatoztatni az eddig megszerzett tudást, de én is fejlődhetek és kaphatok új impulzusokat. Lehet, hogy távolabb kerülök a HR világától, de eltűnni egészen biztosan nem fogok. Ahogyan az is biztos, hogy bármerre is visz az út, ott meghatározó pillanatokat igyekszem majd teremteni – ez a közös gondolat továbbra is összeköt majd a Kincentric hitvallásával.

 

Békéssy Olga

A bejegyzés trackback címe:

https://ajovomunkahelye.blog.hu/api/trackback/id/tr1516196212

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.