Mit jelent számotokra a díj?
Nagyon felemelő érzés, örömmel tölt el bennünket, hogy a WHC munkatársai 2020-ban is ilyen visszajelzést adtak, illetve, hogy sorozatban a harmadik alkalommal sikerült elnyernünk ezt a díjat. Úgy gondolom, ez megerősít minket abban, hogy jó úton járunk.
Milyen fejlesztéseket hajtottatok végre az előző Kincentric Legjobb Munkahelyek Program tanulságai alapján?
A felmérés eredményeit áttekintve az egyes szervezeti egységekkel átbeszéljük, hogy mivel nincsenek esetleg megelégedve, és közösen ötleteltünk, hogyan tudnánk ezeken a pontokon javítani. A felmérések után akcióterv készül a fejlesztendő pontokhoz. Fontos, hogy hogyan érzik magukat a munkatársaink, hiszen időnk java részét a munkahelyünkön töltjük. Hiszünk abban, hogy ha elégedettnek, kiegyensúlyozottnak érzik magukat a dolgozók, akkor ez a megjelenik a szolgáltatásunk minőségében.
A koronavírus okozta rendhagyó helyzetben hogyan tudtátok fenntartani/növelni a kollégák elkötelezettségét? Melyek voltak a legnagyobb kihívások? Milyen konkrét intézkedéseket vezettetek be?
Sajnos a gazdasági helyzetnek köszönhetően – mint sok más cégnek – nekünk is kellett nem túl népszerű intézkedéseket hoznunk. A kollégák elkötelezett hozzáállása miatt is tudtunk gyorsan reagálni a piaci helyzetekre, és év végére visszajutni oda, ahol még februárban tartottunk. A kulcs az őszinteség és a kommunikáció. A miérteket megosztottuk mindenkivel, a terheket közösen viseltük, minden egyes dolgozó tett azért, hogy a nehézségeken túllegyünk. Illetve minden erőnkkel azon voltunk, hogy visszatérjünk a „normál” kerékvágásba, és ezt a kollégáink is érezték, tudták. Amint ez megtörtént, kárpótoltuk őket. Konkrét intézkedés talán a home office bevezetése volt, ezt meg fogjuk tartani, hiszen most igazán kiállta a próbát.
Milyen tanácsot adnátok azoknak a cégeknek, amelyek Kincentric Legjobb Munkahellyé szeretnének válni?
Kommunikáljanak őszintén és nyíltan. Bármilyen formában, de adjanak lehetőséget a kollégáiknak a visszajelzésre, és fókuszáljanak a visszajelzett pontokra. Fejlesszék a folyamatokat, vezetőket, munkakörülményeket. Ha meghallgatjuk a másik felet, és komolyan is vesszük, amit mond, akkor biztos a siker.
Fotó: Kovács Attila